Amikor azt hiszed már minden érzés lecsendesült a szívedben, azt hiszed, hogy tudod Őt úgy kezelni, mint egy barátot, amikor már elhiteted magaddal, hogy boldog vagy nélküle is, amikor már nem hiányzik...aztán ez egyik pillanatról a másikra megint úgy érzel iránta, mint régen, ugyanúgy vágsz az nevetésére, a hangjára, a nézésére...akkor ezt hívják önbecsapásnak. Igen hazudtam magamnak, azt gondoltam, hogy eltudom felejteni, hogy minden könnyebb lesz nélküle...de mégis azt érzem, hogy semmi se jobb... nem tudom már azt se eltitkolni, hogy mit jelent az msn-es kiírásom, rájön... annyira nehéz:/ Tudom mit kéne tennem, vagyis az agyam tudja, de hosszú távra a szívemnek nem tudok parancsolni. Annyira jól esik, ha beszélünk msn-en, olyankor mindig jó kedvem lesz / páran észrevették, hogy ha beszélünk akkor nagyon boldog vagyok/ Ezek csak pillanatnyi boldogságok :/ Azt hiszem innentől egyedül kell magamat rendbe hozni...
Ma megkérdezte, hogy mit lehetne tenni az ellen, hogy ne legyen rossz kedvem / vagyis ez volt a lényege, nem tudom már, hogy kérdezte/ nem akarok rámenős libának tűnni /mivel nem vagyok olyan/ ezért inkább nem azt mondtam, hogy mi lenne a jó...
Úgy érzem muszáj írnom, mert ha nem bedilizek..., hogy folyamatosan az "elérhetetlen"-en jár az agyam...talán ha vele beszélnék könnyebb lenne, vagy nem:/
Annyiszor elbizonytalanodok, nem tudom már mi lenne a jó, vagy mi lenne a helyes döntés..
Jó lenne már végre helyesen látni ezt az egészet.
Próbálok tényleg próbálok túllépni ezen az egészen, de nem megy:S Nem tudom, hogy voltam képes ennyire beleszeretni...
Idézet:
ˇˇAz embert nem a fájdalom öli meg, hanem a remények melyekben csalódott.ˇˇ
°°Dyna- aki még mindig hisz az álmaiban, hogy valóra válhatnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése