A szomorúság a fájdalom egy része, ami nem a testet, hanem a lelket sebzi meg.

Szerda. Semmi érdekes. Ugyanúgy őrlődök a tegnap és a ma között. Vannak olyan mondatok, amiket soha nem tudok elfelejteni, vagy megfejteni:)
Ahogy így körbenézek az osztályba, meglátok egy lányt,aki beteg, lelkileg. 1 évig volt együtt a barátjával. Egyik pillanatról a másikra eltűnik, az ami az életet megédesíti.
Aztán egy fiú, aki viszont boldog, összejött egy lánnyal. Boldognak tűnnek mindketten, de nem biztos, hogy ez 100%osan is így van.
Milyen rossz is azt látni, hogy akibe te szerelmes vagy...mást szeret vagy egyáltalán nem szeret senkit, még téged se:/
Én esetemben nem szeret senkit, én se kellek neki, csak néha ha olyan kedve van...
Mit kéne tennem? Elfelejteni, meggyűlölni,utálni, talán szeretni?
Nincs rosszabb a beteljesületlen szerelemnél más néven egy oldalú szerelem. Amikor látod, hogy ott jön veled szembe rád néz, lehajtja a fejét, mintha elszégyellné magát vagy bűntudatot érezne? Lenne neki miért bűntudatot érezni?? áh dehogy..ez is csak egy álom, h ne fájjon annyira.
Üres. Fáj, talán enyhül, de ugyanúgy fáj. Az a bizonyos péntek óta minden megváltozott, nem köszönünk puszival, nem megyünk együtt haza, nem beszélgetünk annyit. Lehet, hogy így akar megkímélni, de nekem így rosszabb. A suliban egy olyan érzésem van, hogy kerüljük egymást. Közben meg úgy teszünk, mintha semmi se történt volna...
Vissza akarok menni...a múltba...hogy megváltoztathassam azt amin lehet hogy nem akkor és ott kellett volna megbeszélnünk. Talán később...és lehet hogy együtt lennénk. De ez csak álom, csak álom nekem....

Nap idézete:
"Valamennyi kimondott, vagy ki nem mondott szó közül ezek a legszomorúbbak: lehetett volna.."

Dyna