Liebe

Sziasztok!

Most nem beszélnék túl sokat bevezetésként, csupán annyit mondok, hogy ezt a bejegyzést azoknak ajánlom, akik hisznek az igaz szerelemben tisztaságában és annak szépségének... és Beeny-nek, aki sok érdekes dolgot mondott nekem, amin elgondolkodtam...

Mi igazán fontos az életben?
Mit kell megtennünk mielőtt meghalunk?
Talán találni valakit, akit tiszta szívből szeretünk…
Pár embert már megkérdeztem, hogy vajon ők hisznek-e az igaz szerelemben, és képzeljétek el, h 3-ból 2 hitt. Valaki talán nem meri elárulni, mégis… valakit szeret, és van barátja, barátnője.
Ha tőlem megkérdezné valaki azt mondanám, hogy nem tudom. Lehet, hogy ha valaki megtanítana könnyebben menne, de… épp az a baj, hogy már ebben nem hiszek.
Sok szenvedés, és fájdalom után szerintem jogos, ha az ember egy ideig nem akar újra szerelembe esni. Azaz velem így van.
Aki minden rossz hatás nélkül ízleli meg ezt az érzést, biztos azt mondja, hogy szerelmesnek lenni a világ legszebb dolga… ez talán így is van. De akivel nem így történt? Aki a szerelemnek nem ezt a részét kóstolta? Valaha megtaláljuk azt az egy embert, aki éltünk végig el fog minket kísérni? Létezik ilyen? Vagy ezek csupán átmeneti érzések?
Túl sok a kérdés… és alig van válasz. Erről szól az élet. Nekünk kell megtalálni ezeket az érzéseket és válaszokat, mert így lesz egy egyszerű életből, egy színes, különleges, néha rögös, de nagyszerű életút. Ugyan mi lenne abban olyan élvezetes, ha mindig mások mondanák meg, hogy mi a helyes, és kit kell szeretni. Rómeo és Júlia sem kértek tanácsot…
Szerintem minden embernek más a véleménye erről az egészről. Annyi filmet láttam már, és annyi könyvet olvastam már ezzel a témával kapcsolatban, hogy nem is tudom, hova kapjam a fejem. Mert a szerelem sokszínű. Valakinek fájdalmas, valakinek boldog, valaki fel sem ismeri az érzést, mert annyira távol tartja magától az embereket.
És mikor szerelmes egyáltalán az ember? Ha gyomorgörcse van, ha meglátja azt a bizonyos személyt? Ha folyton csak egy valakiről álmodozik? Megeshet. Mindenki más, és máshogy érez.
Ami engem illet… igazából most kicsit szkeptikusan írom soraimat, mert… nagyon jó érzés, ha az embernek van valakije, aki igazán közel áll hozzá, és szereti őt. Aki mindig ott van, ha nehéz, aki mindig meghallgat. Lehet persze ilyen egy barát is, de… ez több. Ez valami érzés, ami felkap, megragad, és nem ereszt. Sokáig nem ereszt. Hiába van az, hogy néha nem szeret minket viszont az a bizonyos illető, mi akkor is maradunk, és várunk… reménykedünk. Kegyetlen harc, mégis azt érezzük: megéri, megéri, mert bármi megtörténhet. De mikor jön a szörnyű beismerés? Talán ma, vagy holnap, esetleg soha…
Mindenkinek a saját bőrén kell ezt megtapasztalnia. Nehéz dolog a szerelem, de meg kell élni. Biztos állítom ezt. Igen, meg kell élni, mert csodálatos érzés, még ha fáj is egy kicsit. Egy embert feltétel nélkül szeretni… a világ legcsodálatosabb dolog. Elfogadni a hibáit, róla álmodni, neki írni, a szívünkben mélyen őrizni…
Annyi mindent felsorolhatnék, de akkor itt ülnék napfelkeltéig… ezért zárom most ebben a hajnali órában ezzel a soraimat:

„Az élet teljessége és megközelíthetetlen titka, feledtető rejtek a halál ellen, hajszolni az elérhetetlent, és menekülni az elérhetetlen elöl: ez a szerelem értelme és értéke.”

Dóry