Allein. Immer.

Sziasztok!

Miújság veltek ebben a nagy melegben? xP Remélem mindenki a strandon sütteti magát, vagy valahol császkál, mert ezt a meleget csak így lehet kibírni xD

Ugyan már vége a VB-nek, de akkor is leírom, hogy Németország a harmadik lett! (L) Lelkesen néztem a meccseket, és a családomat is átalakítottam német drukkerekké xP. Kár, hogy csak négy évente van VB =( de jó hangulata volt, az biztos =)

*.*.*.*.*

Életemben sok érdekes élményt éltem már át. Az egyik ilyen a Láthatatlan kiállítás volt. Vaksötét szobákon vezetett át minket egy nem látó vagy gyengén látó ember, és csak más egyéb érzékeinkre támaszkodhattunk. Tapintottunk, szagoltunk és hallottunk.
Sokáig voltunk sötétben. Először az ember szemének szokatlan a teljes sötétség, majd szépen lassan hozzá szokik. Egy idő után, már nem is annyira fura… egészen ügyesen ki tudjuk venni néhány dolog alakját is. Ám… egyszer eljött a távozás pillanata. Mielőtt kiengedtek volna minket a fényre elmondták, hogy csak óvatosan és lassan nyissuk ki a szemünket, mert a hirtelen fénytől akár meg is vakulhatunk… esetleg egy darabig fejfájásunk is lehet…
Hogy miért írtam le ezt? Talán kicsit bután vagy értelmetlenül hangzik, de ez az én boldogságom metaforája. Én másfél évet töltöttem a sötétségben, és igen, hozzászoktam. Egészen annyira, hogy mára már a fény a szokatlan… nekem is meg kell tanulnom újra kimenni a fényre, és élvezi a valóságot.
Elbújtam… elrejtőztem a világ elől a saját világomba, ahol semmi sem fájt. Egy ideig rossz volt, hogy nincs senkim, aztán már nem is volt szükségem a szerelemre.
Most pedig megkaptam Istentől a lehetőséget… valójában én kértem, és igen, megkaptam. De félek, hogy megvakulok. Félek, hogy ez mégsem ez az én világom. Én nem vagyok depressziós, és nincsenek egyéb szociális problémáim, de ha végignézek az életemen sok volt a rossz, és picivel kevesebb a jó. Vannak olyan sebek, amiken még mindig eléggé vékony a heg, és könnyen felszakadnak.
Ha megnézem a lejátszási listámat, rengeteg benne az olyan dal, ami a fájdalomról és a reménytelen szerelemről szól. Mert így van ez az igazi zenében… a fájdalmat sokkal könnyebb dalba önteni, és átadni az embereknek…
Nem tudom, hogy valaha meg fogom tanulni a szeretet igazi nyelvét, mégis… most úgy érzem, hogy talán jó úton járok, és van egy kis esély arra, hogy visszataláljak a régi önmagamhoz.
Továbbra is hiszek abban, hogy az életünkben megélt dolgok igenis formálnak minket. Vannak olyan vonások, amik velünk együtt születnek, vannak, amiket az életünk ajándékoz nekünk. Ebben növünk fel, és halunk meg később.

"Geisterfahrer
Fahren immer allein..."

D.