"Für mein Engelchen"

Bonsoir!

Remélem örültök, mert újra itthon vagyok xD. Bizony, bizony hazatértem a csodálatos bécsi koncertről. Gyerekek… egyszerűen nem tudom szavakba önteni. Hihetetlenül jó volt… =)

Már az odaút is érdekes volt, mert ugye az őseimmel és Bettikével mentünk, aki mellesleg filmnézés közben leköpte a képernyőt xD respect…3 uncsi, de vicces óra után elértünk Bécsbe. Elfoglaltuk a szállást, de úgy, hogy anyám megkért, hogy én csekkoljak be németül *-* érdekes volt, de nagyjából sikerült xD Na ezután totális rohanásba torkollott minden… gyorsan megkerestük az U6 Handelskai megállót, és fel is szálltunk. Jó sokat utaztunk a Stadthalle-ig de megérte xD. Bevallom, kicsit aggódtam, mert egyrészt féltem, hogy rossz helyünk lesz, másrészt, viszont azt akartam, hogy Bettinek is tetsszen… és ő kicsit kevesebb idő óta fan, szóval aggodalmaskodtam, de ezek szerencsére elmúltak…xP

Amikor megérkeztünk bizony volt már ordítás, és egy jó hosszú sor is. Bizony beletelt, másfél órába, míg bejutottunk. Amikor beengedtek, szinte rohanni akartam, de lenyugtattam magam, és nyugodt tempóban beléptünk a hatalmas csarnokba, miután még egyszer megnézték a jegyeinket.Azonnal rohantam a korláthoz, és leírhatatlanul boldog voltam, hogy mindössze 20 méterre vagyunk a színpadtól, és egyetlen fej sem lóg bele a képbe! =)

Bettimmel még egy órát ácsorogtunk a TH-s zászlónkat lobogtatva, mert az egész csúszott, mivel álltak még kint fanok.Viszont volt egy érdekes dolog… a közvetlenül a színpadnál álló tömegből sikolyok hangzottak fel, és mindenki a tribün fele nézett… feltűnt két nagyon ismerős alak, ráadásul az egyiknek olyan világító földönkívülis ruhája volt. Na ekkor rájöttünk, hogy az Bill meg Tom… még egy jó darabig ott ültek fent, és fótózkodtak pár fannak, sőt még integettek is. Igen… először azt hittük, hogy Bill meg Tom voltak azok, de… nem. Két fan nagyon buzgón beöltözött, és ügyesen elhitették, hogy ők az igazi ikerpár -.- grat.

Végül nyolckor elkezdődött életem legnagyszerűbb koncertje. Sikítottunk, és végig énekeltünk minden számot. Egyértelműen a Geisterfahrer és a Für immer jetzt volt a kedvencünk. Egy örök élmény marad ez az egész…Bill közben beszélt néhányszor, és szinte azonnal éreztem, hogy mennyire hálás nekünk, és rettentő boldog, hogy itt lehet. Érdekes volt számomra, mert úgy tűnt, hogy a gyönyörű mosolya mögött valami bölcs szomorúság is megbújik… mindenesetre egyszerűen megbabonázott a lénye… újra gyerek lehetettem =)

Az ezután következő események… hmm… érdekesnek mondhatók voltak. Egy Jugendhotelben (ez egy olyan „szálloda” féleség, ahol átutazók vagy fiatalok szállnak meg) szálltunk meg, és a folyosónkon mindenki kosaras fiú volt… xD Képzelhetitek, hogy azonnal felfedeztek minket xD….Egész este folyton kopogtak hozzánk, aztán visszaszaladtak és 2 méterről ordibálták, hogy „Komm, komm 2 Minuten”. Igen… ezen kicsit röhögtünk, de… nyugi nem történt semmi xD nagyon jól éreztük magunkat.
Rekord: 5 msn címet és 2 telefonszámot nyomtak a kezembe ;)
Azt hiszem ezzel most menőzni fogok… és… örülök, hogy végre kikapcsolódhattam, úgy, hogy a gondolataim eltűntek, és csak átadtam magam a zenének. Most nagyon másként látom a világot, és azt a helyzetet, amit kedden itthon hagytam. Nem tudom, hogy mi áll még előttem, de… most azt érzem, hogy sikerülhet. Sikerülhet rendbe tenni ezt magamban pontosan egy év után?

Édes Billem, ezt a bejegyzést csak Neked ajánlom! =) (L)

"Hey
Die Welt hält für Dich an
Hey
Hier in meinem Arm
Für immer jetzt"

Die Engel Dóry